Szijj Márton verse

Nesto

I.

Nesto Fontanelli messziről jött
Itália szülötte
itt egyszerűen póknak hívták

minél kisebb annál jobb súgta volt
ministránsának egyszer
és hogy nemcsak halálig de
a feltámadásig magához láncolja
az ő gyermekeit és hogy Isten mellett ülnek
annak jobbján majd mindahányan
mézízű kislányok paradicsomában

nemsoká minden hajadon tudta
sorra kerül nincs menekvés
a kis falu útjainak hálójában
akár muslincák a házak
és keresztespók a templom
nincs angyal kinek szárnya metszhetné
ami alá bújhatnának
Fontanelli kövér potrohával rájuk nehézkedik
és gondosan szőtt takaróján
beszélhetetlen dolgokat –

II.

az anyák csak halott szemüket látják
hogy onnantól mást se rajtuk többé
az apák félrenéznek
néhányan irigyek is talán
mindnyájunkban ott a bűn az cselekszi magát
idézi Nesto hétvégenként a tarsusit

és a gonosz nem úgy gonosz tanítja még
hogy eldöntené egy szép vasárnap délután
hanem így van adva neki természetből

nem gondolkodik ezen mi se tegyük tehát
csak bízzunk elhozza a mi Istenünk
ami csak kell elhozza majd nekünk
ámen

III.

nyugodj meg én vagyok az Ő nyelve most
tőlem hallod füledbe súgom
mit szeretnék mit akar az Isten
a mi Istenünk a mi titkunk marad
ígérd meg silentium
mert meghallja ha fecsegsz
és megbüntet lesújt rád

de ne félj amíg itt vagyok védelek
tapodtat innen nem megyek
angyaloktól megkaptam arany szavait
súgom most ne félj légy mozdulatlan
mert csak a bűnös félti magát
aki igaz annak semmije nincs
vesd hát le hamis bőröd te is

és előttem ne csald meg többé
add át magad hát
Istennek majd én tolmácsolom
mennyei szavait
te csak hallgass hallgass hallgass
ide énrám

IV.

Fontanelli szerencséje mégis hamar betelt
ahogy falujából kifogytak szüzek hajadonok
maradtak csak néma ajkak üressé vált tekintetek
a fájdalom tisztít súgta volt a pók nekik
így ha az őrület tisztaság lelkük most már hófehér

apák anyák nem tehettek mást
a semmit tovább nem tűrhették
és hogy attól rettegni ki imádkozni tanít
miféle alattomos tervszerűség
miféle isten gondolták
Izsákokat gyűjt kiket le is vágat aztán

Fontanelli nyeglén vállat ránt
mikor rátör a csőcselékfáklyákkal ahogy kell amint írva van
vagyok aki vagyok mondhatná
de nem mondja eszébe sem jut
csak a ragacsos tükörsima mosoly
az világít arcán
nincs olyan isteni fény
amit árnyék felfalni ne tudna talán

és vetkőztetik vonszolják a város porlepte útjain
keresztül a saját hálójába hullott pókot
nincs angyal kinek szárnya metszhetné
oldalról ráhúznak leköpik
mit gondolhat most Fontanelli

de nem gondol
nem gondolkodik magán
a földet nézi amin húzzák
mézédes szavakat talán
magában sugdos
beszélhetetlen dolgokat

(Megjelent az Alföld 2022/7-es számában, a borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Damó István grafikája.)

Hozzászólások